A Vopi-4 csoport

A Vopi-4 nemzetközi terjeszkedését 2003-ban kezdte meg, Magyarországon, majd 2011-ben és 2012-ben az európai határokon is túlra merészkedett, először Marokkóba, majd Latin-Amerikába. Mindhárom területen jelenleg is működik a cégcsoport.

Vopi 4

Az építőipari szektor fontos szereplője. 1990 óta mintegy kétszáz ügyfél megelégedésére több, mint négyszáz sikeres projektet tudhat maga mögött.

A vállalatcsoport

Vopi H

2003 óta nyújt teljes körű és egyedi szolgáltatást befektetők és beruházók számára, hogy megvalósítható projekteket fejleszthessenek Magyarországon.

VC Construccions

2011 óta működő leányvállalat Marokkóban, mely védett ismereteket (know-how) nyújt közterületek és épületek kivitelezéséhez.

Aura

Elektromos energia ellátással foglalkozó cég, mely az energiafelhasználás optimalizálása és racionalizálása területén kínál egyedi megoldásokat az ügyfeleknek.

Vopi Aparcaments

Koncessziós társaság, mely növeli a cég együttműködését a köz- és magánszférában, és megerősíti jelenlétét az ország területén.

A Vopi-4 csoport
Megosztás: Facebook Twitter Google+ Pinterest Linkedin
A honlap (saját, valamint más cégek által készített) cookie-kat/sütiket használ. Ezek a fájlok technikai célokat szolgálnak, valamint segítenek a személyre szabott beállítások kezelésében és a felhasználói oldallátogatási szokások elemzésében, de nem tárolnak személyes információkat. A honlap további böngészésével Ön beleegyezik a cookie-k használatába.

Bővebb információ Ablak bezárása